Az utolsó napunk volt ma az egyetemen. Még mindig tapasztalhattunk olyat, amit eddig nem láttunk, így ezt is megosztjuk az olvasókkal.

10 órakor kórussal kezdtük a napot, melyre a múlt héten is bekukkantottunk. Ma már felszabadultabban énekeltük a fülbemászó dallamokat, amik a beéneklést szolgálták. Ezt követően két új darabot tanultunk meg, melyeket még a svéd hallgatók sem ismertek, tehát eljött a blattolás ideje... Kíváncsiak voltunk, vajon ez hogy megy nekik.

Újabb eltérésként, - de nem meglepetésként - ért bennünket ennek a folyamata az otthonihoz képest. A tanár ugyanis előénekelte kb. kétszer az adott szólam dallamát, majd ők próbálták visszaénekelni néhányszor, s aztán ugyanígy a többi szólamot sorban. A melódia 3-4 hangból állt, nem nagy mozgásokkal a legtöbb szólamban, de mégis nagyon nehézkesen állt össze. Ezért inkább szólampróbákra vonultunk külön, a terem különböző pontjaira. Így már sokkal hatékonyabb volt a tanulás, jó volt érezni, hogy mi is tudunk nekik segíteni, most éppen a kottaolvasásban.

Tommy az óra után elmondta a mai iskolalátogatás részleteit, aztán mellékesen megemlítette, hogy tegnap délután elvette feleségül a párját, Gerdet. Mi sem természetesebb, mint két tanóra között beugrani az ember párjával a házasságkötő terembe egy „igen”-re több mint harminc év együttélés után... Az esküvőről egyébként nem is beszéltek senkinek, csak pár héttel ezelőtt született a döntés, amit befolyásolt a fiuk nemrég kötött házassága is. Este azért volt ünnepi vacsi, ahol ráadásul a tőlünk kapott Tokaji volt a desszertbor. Kicsit még viccelődtünk közösen az eseten, aztán elhagyva Tommyt, elindultunk a Midgardskolan-ba.

Mivel sikerült hamarabb odaérnünk, még benézhettünk a körbevezetés előtt egy ütőórára is, amit a doktoriskolai hallgató, Linn férje, Emil tartott. Nagyon élveztük az órát. Emil amellett, hogy minden bizonnyal kiválóan ért a szakmájához, tanítani is tud. Ami az órán megszületett, azt mind a dobszerkónál ülő srác hozta létre, ismerte fel vagy mondta ki, Emil nagyszerűen terelgette az eseményeket. Úgy látszik, ez a koordináló-terelgető módszer itt is nagyon hatékony, nem csak a klasszikus zenét tanulóknál.

Sokat gondolkoztunk, vajon mennyiben hasznos vagy kevésbé hasznos a Svédországban tapasztalt „előkészítetlenség”. Itt nincsenek pontosan megtervezett órák, sem jól felépített feladatrendszerek, mégis létrejön valami. Hogy kinek jó az, ami létrejön? Sok esetben inkább a közösségnek, semmint az egyes tanulóknak. Így lehet, hogy egy héttel ezelőtt Pelle zeneóráján az egyik gitáros srácnak nem sikerült egyszer sem jól játszani az Everything has changed akkordjait (a gondos előkészítés hiányában), de a részese lehetett egy számnak, ahol a társaival együtt zenélhetett. Ugyanakkor az is lehet, hogy többet ér egy alaposabb, hosszabb tanulási szakasz egy új anyag megtanítása során, hogy aztán magasabb színvonalú produkció jöhessen létre. Mindkét szemléletnek megvannak az előnyei és hátrányai. Mindenesetre jó látni, hogy a közösségi zenélés közösségi szempontjai mellett helyet kap az egyénre fókuszáló, személyre szabott kétszemélyes oktatás is Svédországban, ahol a minőség is fontos úgy, mint ahogyan azt Emil óráján tapasztaltuk. Bár minden bizonnyal az ő órái sem egy jól kidolgozott és felépített óravázlaton nyugszanak, mégis rögtön érezhető rajtuk a következetesség, a logika és a növendékből való kiindulás szándéka, a célok és eszközök közös felderítésének igénye.

A körbevezetés során az iskola felszereltségén és a remek fiatal bandeken már meg sem lepődtünk. Bár tudtunk, hogy a helyieknek nem az erőssége a kottaolvasás és a zeneelmélet, az itteni music theory-óra mégis sokkoló volt. Sajnos itt nem fektetnek hangsúlyt a hallásfejlesztésre, a hallás alapú megismerésre, sem a kottaolvasásra, így az akkordokat a tanulók az előttük lévő néma elektromos zongorán probálgatják, miközben a tanár az ötvonal használata nélkül igyekszik mindezt elmagyarázni és ábrázolni. Egy ilyen óra láttán nem csodálkozhatunk tehát umeai társunk, Anna véleményén sem, aki szerint ezek a zeneelmélet-kottaolvasás dolgok nem igazán érdekelnek senkit. Ebben a formában valóban nem lehet túl élvezetes a tanulás.

Szerencsére mi nem ezért jöttünk, nem várjuk a svédektől a zeneelmélet-oktatásunk megreformálását. Itt, Svédországban egy teljesen új, másféle szemlélettel gazdagodunk, ami nagyon fontos és értékes tapasztalat a számunkra. Annak pedig, ha egyszer eljutunk egy olyan egyetemre is, ahol a hazai szolfézs és zeneelmélet-tanításunk fejlesztéséhez jutunk közvetlen inspirációhoz, hasonlóképp fogunk örülni.