kreatív zenepedagógia

Ma 10-re mentünk az egyetemre, ahol a doktorandusz hallgatókkal tartottunk egy kis megbeszélést. Nagyon kedvesek voltak, kétféle sütivel, kávéval és teával vártak minket. Az eddig látottak alapján nagyon kíváncsiak voltunk, vajon mit kutathatnak itt a doktorandusz hallgatók? Azt sejtettük, hogy pl. nem a nónakkordok szerepét vizsgálják a kései Händel művekben. A három hallgató közül egyikük foglalkozik csak zenével. Ő Linn, akit egyébként Ági már ismert egy konferenciáról. Linn valóban nem a nónakkordokkal foglalkozik. Már külseje sem erről árulkodik: izléses, ám vagány ruhái alól ki-ki kandikáltak a tetoválások. Linn még keresi a konkrét kutatási területét, de mindenképpen a kamasz fiatalok éneklése érdekli: a lázadás, mutálás időszaka, hogy mit lehet ilyenkor kezdeni az ifjúsággal, hogyan lehet őket énekeltetni.

A beszélgetés után az egyetem aulájában levő koncertet hallgattuk meg, ami az ebédidőben volt. A hangulatos jazzkoncert közben a közönséget alkotó tanárok és diákok megebédeltek. Úgy tűnt, hogy ez itt egy bevett szokás: ebéd élőzenével. Ezt otthon is bevezethetnénk a Zeneakadémia új épületében.

Délután szedtünk sok színes levelet, amikből rózsacsokrokat hajtogattunk.

Este Linn bevitt minket egy koncertre, ahol három formációt hallgattunk meg. Az első egy jazz duó volt: orgona és dob. Jó volt hallgatni, a jazzorgona hangszíne felelevenítette bennünk a régi mesék és filmek zenéjét. Ezt követte egy Malmöből érkezett arab zenét játszó együttes: svéd Panjabi MC Natalia Oreiroval fűszerezve. Ezt kevésbé élveztük, de szerencsére megérkezett közben Manfred és rögtön feldobott minket. Zárásként a két zenekarhoz még csatlakozott egy hip-hop formáció: a Famtastic. Ennek az együttesnek a tagjai leginkább feminista hölgyek és egy afrikai úr. Nagyon jó zenét játszottak: volt arab népzene, rap és még jazz-es elemek is előfordultak benne. Jól éreztük magunkat, a végén még tánca is perdültünk.

A mai napunk is rengeteg nem várt, érdekes dolgot tárt elénk. Reggel soron kívül benéztünk egy „ensamble singing” órára, ami természetesen teljesen különbözött a mi énekes-kórus alkalmainktól, de ennek ellenére nagyon élveztük. Egyszerű dalokat énekeltünk közösen, mozgással együtt, és amikor már jól mentek, kánonban. Majd improvizációs feladatok jöttek, először egy moll skála fokain mozogtunk szabadon, majd egy blues akkordsornak kellett az alaphangjait énekelni, később improvizálni rá. Ezt követően csoportokra oszlott a társaság, blues együttseket kellett alakítani – énekhanggal.Az óra végét már nem tudtuk megvárni, mert találkoztunk Tommyval, aki elfuvarozott bennünket az iskolába, ahol ma látogatást tettünk.

Ez az iskola, az Ersängsskolan az egyetem egyik gyakorlóiskolája. Pelle Hejlmér, az itteni énektanár fogadott bennünket és megmutatta az zenetermet. Ma már annyira nem lepődtünk meg azon amit láttunk, mint tettük volna ezt három nappal ezelőtt, de húsz darab gitár, négy basszusgitár, öt szintetizátor és egy dobszerkó, valamint Eminem és Michael Jackson fotói a falon valószínűleg soha nem lesznek természetesek a számunkra egy zeneteremben.

Még az óra előtt megebédeltünk az iskola „menzáján”. Azért tettem idézőjelbe a szót, mert ez a fogalom ebben az országban némi magyarázatot kíván.
Svédországban minden iskola biztosít ingyen ebédet a tanulói számára. Az étel egészséges, sok zöldséget tartalmaz, tápláló, és mindenféle étrendre tekintettel vannak. Tanárok és diákok együtt ebédelnek, hiszen a közös étkezés is a nevelés része.

Ebben az iskolában nagy nevelő szerepe van annak is, hogy down-kóros, aszperger-szindrómás, és egyéb fogyatékal élő gyerekek egy épületben tanulnak a normál képzésben részt vevőkkel. Megható volt látni ezt az együttélést.

Ebéd után megtekintettünk egy zeneórát. A 9.B osztály mostanában az Everything has changed című dalt tanulja, úgyhogy ez volt a mai óra anyaga is. Meghallgattuk közösen, majd elénekeltük Pelle gitárkíséretével. Az óra feladata az volt, hogy megszólaltassák ők maguk a dalt. Mindenki választhatott, hogy énekelni, gitározni, basszusgitározni, zongorázni, vagy dobolni szeretne. Mi is beálltunk zenélni közéjük: Nóri és Zsuzsi gitározott, Dóra zongorázott, Bogi pedig hosszas vívódás után úgy döntött, kipróbálja a basszusgitárt, hiszen azt nem lehet nehéz használni. Pelle sajnos valamit félreértett, így egy szólógitárt kapott a kezébe, amihez tudnia kellett volna gitározni... szerencsére végül megoldotta a feladatot.

Az óra után egy kávé mellett még sokat beszélgettünk Pellével, aki megmutatta egy tanítványa iPad-en szerzett dalát. Ugyanis megtudtuk, hogy az iPad valóban része a zeneoktatásnak, nemcsak az egyetemen, hanem az iskolában is.

Tehát ma megláthattuk, hogy mi folyik egy hagyományos, svéd iskolai ének-zene órán. Szinte minden szempontból más, mint nálunk. Más a tananyag – itt igazából nincs is iyen, hiszen a tanár maga választja a dalokat – más a kapcsolat a tanár és a diákok között. Igazából még a zene fogalma is más. Pelle például azt mondta, hogy azért nem tanítja meg a gyerekeket az ötvonalas rendszer rejtelmeire, mert azt nem használja senki. Legalábbis az ifjúság nem.

Érdekes kérdéseket vet fel a mai napunk is. Fontos-e, hogy a sok költő és író mellett ugyanúgy betéve tudják a zeneszerzőket is? Vagy azt kell ismerniük, amiben élnek? Kodály elmélete szerint nagyon fontos az értő közönség kiművelése, ez az iskolai énekóra feladata. Úgy tűnik ez itt nem cél, legalábbis nem közvetlen úton törekszenek erre. Lehet, hogy mindegy, hogy mit tanítunk az iskolában, lényeg, hogy élvezzék a gyerekek?

Este még egy érdekes program várt ránk: megnézhettük Anders Lind, helyi zeneszerző kiállítását. Olyan hangszereket kreált, melyeknek teljesen hétköznapi alakja van, mindenki tudja használni: volt csapkvartett, kerékkvintett és egy fiókos szekrény, melynek fiókjaiból különböző földöntúli hangok szűrődtek ki. 

Lind sokat mesélt a hangszerekről, míg mi alig vártuk, hogy kipróbálhassuk őket. Nagyon izgalmasak, érdekesek voltak, kihozták belőlünk a gyereket: rohangáltunk, énekeltünk, kiabáltunk, és nagyon sokat nevettünk.

A tegnapi próbálkozások után mára már egész ügyesen megtanultuk a The girl from Ipanemát, hogy mégegyszer elpróbálhassuk Manfred óráján a svéd hallgatókkal. Ezért tudván, hogy valami ismerőssel kezdődik majd az óra, magabiztosabban léptünk a terembe. Tisztában voltunk vele, hogy ma arról lesz szó, hogy mi az iPad szerepe az oktatásban, de arra nem számítottunk, hogy már az Ipanemát sem hangszerekkel, hanem kihangosított iPadekkel kísérve fogjuk énekelni. A különböző applikációk használatával - amikhez a számítógépes programoknál jóval olcsóbban hozzá lehet jutni - a képernyő hirtelen bármilyen hangszer játszóasztalává át tud alakulni. Így egyetlen érintésre szólal meg a basszusgitár, az ütőhangszerek, de még a szeptimakkordok is. Ezt az igen izgalmas produkciót Ági rögzítette is, majd úgy tűnt, hogy nem sikerült elmenteni a felvételt, és semmi bizonyítékunk sem lesz az itt történtekről. Pont mint tegnap blogírás közben, amikor hosszú órák gondos fogalmazása veszett el egyetlen gombnyomásra, ami végképp kiborította a társaságot. De mint az, így ez is megoldódott és a felvétel fennmarad az utókor számára.

Visszatérve a produkcióra, nagyon érdekes élmény volt így zenélni, utána a hallgatókkal kicsit össze is szedtük a benyomásokat. Az iPad természetesen sosem tud helyettesíteni egy hangszert, de hasznos lehet bizonyos helyzetekben. A svéd Anna szerint azért jó eszköz ez, mert így a hangszerjátékban járatlanok is saját maguk hozhatnak létre zenét, ami talán jobban felkelti az érdeklődésüket a hangszer iránt. Emellett ott van még a maga fizikai valóságában a hangszer, amit csak az egész testünk bevonásával, sok munkával tudunk megszólaltatni. Vajon nem nagyobb örömmel tölt-e el bennünket az ilyen úton létrehozott zene, illetve nem lehetséges-e az, hogy az iPad-zenélés csak a hobby szintjén reked meg? Egy másik svéd hallgató, Mattias a képzett zenészek számára is hasznos eszközként említette az iPadet, hiszen így bárhol-bármikor gyakorolhatnak egy kicsit.

Itt még korántsem merítettük ki az eszköz lehetőségeit. Az óra további részében minden hallgató bemutatott egy olyan applikációt, amit ő fedezett fel, és hasznosnak tart. Ezek között volt az a program, ahol akkordokat lehet létrehozni úgy, hogy aztán egyetlen érintésre szólaljanak meg, bármilyen hangra transzponálva. Volt itt még virtuális zongoraiskola és a leendő Dj-k számára alien-techno eszköztár is. Olyan hallásfejlesztő applikációt is mutattak, amivel otthon is hatékonyan lehet gyakorolni a hangközök és akkordok hangjainak kihallását és azok helyének megtalálását a klaviatúrán. És ez csak néhány program volt az ezer közül, amik zenészek számára készültek. Ha nem is mindet, de ezek közül válogatva mi is számos ezekhez hasonlót vagy éppen ezektől eltérőt fel tudnánk használni a magyar zeneoktatásban, hiszen a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen.

Alig próbáltuk meg feldolgozni az eseményeket, ebéd után máris Tommy előadása következett a svéd zeneoktatási rendszerről, hogy a holnapi iskolai óralátogatás kicsit felkészültebben érjen bennünket. Az már a zenepedagógiai történelmükből is rögtön kitűnik, hogy már régebben is sokkal tágabban és nyitottabban kezelték a zene fogalmát a svédek. Így lehet, hogy a Beatles jól ismert száma, a Yesterday már a hetvenes évek közepén bekerülhetett a kötelező tananyagba, a nyolcvanas évekre pedig már teljes felszerelések, dobszerkó és basszusgitárok kerültek az egyetemre. Emellett tanítottak a világ minden tájáról származó műfajokat is a népi vonaltól kezdve a klasszikuson és a jazzen át a könnyűzenéig. Amikor pedig Tommy kitért a mai egyetemi oktatásra, az is kiderült, hogy náluk a music history az '50-es évektől kezdődik. Ági már csak viccesen jegyezte meg, hogy mi Szeikilosz sírfeliratával indítunk zenetörin.

Mindezek fényében annyit biztosan tudunk a holnapi iskolalátogatással kapcsolatban, hogy valami egész másra kell számítanunk, mint Magyarországon. Hogy pontosan mire, holnap kiderül.

A hétfő mindig nehéz, mert kezdődik a hét. Ma mégis könnyebb volt a felkelés, mert nem a megszokott ágyból kellett a megszokott egyetemre menni, hanem egy másik utcában városban, országban indult a nap. A színes fák alatt sétálva megpróbáltuk felsorolni a 13 aradi vértanút. Ez már majdnem sikerült, mikor elénk tárult a svéd valóság: varrógépek, szövőszékek, satupadok sokaságával találtuk magunkat szemben az egyetemen. Ezeken az eszközökön az Umeå University kreatív tanszékének tanárképzésében részt vevő hallgatói dolgoznak. Ők a következő szakokon tanulhatnak: képző- és iparművészet, média és zene. Minket leginkább az utóbbi érdekel, ezért be is ültünk egy zenekari gyakorlat órára.

A terembe belépve megpillantottuk a Zeneakadéma jazz tanszakán lévő összes hangszert és eszközt: különféle gitárokat, dobokat, szintetizátorokat, pianinót, mikrofonokat, erősítőket. Ezek segítségével mutatták be nekünk a The Girl from Ipanema című számot, amit szerencsére ismertünk, mert tavaly tanultuk jazz vokál órán. A jam-be egyből bennünket is bevontak. Miközben próbáltunk összehozni valami vokált, ők folyamatosan cserélgették a helyüket: mindenki minden hangszeren játszott egy kicsit. Ezután bemutattak egy saját számot is. Mindenről felvétel is készült, amit az óra végén megnéztünk és közösen elemztünk. A svéd tanároknak és hallgatóknak nem esett nehezére az angolra váltás, de ezen már meg sem leődtünk a tegnapi nap után, amikor is rájöttünk, hogy a hentes néni is jobban beszél nálunk angolul.

Ezután kitört az ebédszünet. Tanárok és diákok egyaránt ették meg nyugodtan a salátájukat az erre kijelölt idősávban. Egyébként itt napi kétszer kávészünet is van, ezt itt FIKA time-nak hívják. Ezt a szép szót a CO-FFEE szótagok felcseréléséből hozták létre a svédek. Ebéd után betekintettünk néhány próbára (pénteken koncert lesz), ezután Tommy körbevezetett minket az egyetem könyvtárában.

Tommy Strandberg egyetemi professzor, a venéglátónk. Tegnap meg is látogattuk otthonában, ahol a felesége fenséges uzsonnával - tonhalpástétommal, lazaccal, borral és rebarbara pitével várt minket. A hal még Dórinak is ízlett, ami nagy szó, ugyanis ma nem akart velünk ebédelni, mert Bogi szardíniát evett.

A könyvtárra visszatérve, a miénkkel ellentétben ez szabadpolcos. A zenei részlege igen csekély. Ennek az az oka, hogy nem használnak könyvet sem a tanításhoz, sem a tanuláshoz. Kottát is inkább az internetről töltenek le, mikor éppen nem improvizálnak. A technika itt is csúcsminőségű: sok számító gép van és a polcokat gombnyomással lehet mozgatni. Egy nagyon izgalamas óra-szerkezetet is megnéztünk. Erről fotó is készült.

Ez után a nap után kíváncsian várjuk a folytatást: ha a tanárképzésben a hallgatók basszusgitároznak, vajon mit csinálnak a gyerekek az énekórán?